Az őszülő primadonna hattyúdala.
Az SDKÚ visszautasította a SaS ajánlatát, hogy koalíciós partnereik legyünk a megyei önkormányzati választásokon. Meglepő is lehetne ez, de számomra inkább érthetetlen. Főképp két okból:
1., akárcsak szlovákiai magyar szinten, úgy országosan is visszatérő kívánság az egység megteremtése. Ez utóbbi esetben a jobboldali egységre gondolok. Már az meglepő volt, hogy Dzurinda az eu-parlamenti választások másnapján ki merte jelenteni, hogy a SaS megrövidítette az SDKÚ eredményét, és hogy elszipkázta a szavazatok egy részét a jobboldal igazi, felkent letéteményesétől. Ez az ember, aki az SDKÚ elnökeként folyamatosan vesztes pozíciókba kormányozza pártját, és évek óta bármiféle választások helyett csak az sdkú-s kerületi elnökök jóindulatát nyeri csak meg, továbbra is azt gondolja, hogy megállt az idő, és elég semmit sem tenni, csak várni kell, és pártja majd automatikusan kormányzati pozícióba jut.
2., hajlandó inkább koalícióra lépni Nyitra megyében a Smer-rel is, csak, hogy többségbe kerüljön a "magyar veszéllyel" szemben. Azzal a Smer-rel, amely...de hát nem is kell sorolni, bízok benne, hogy az olvasók számára nyilvánvaló, hogy mennyire képmutató egy ilyen koalíció létrejötte.
A SaS számára sajnos szomorú következtetést kell ebből levonni. Eszmei és gyakorlati szinten "ellenségünk" a Smer, az ellenfél pedig (sajnos) az SDKÚ. Ez utóbbi pártban nyilván azt gondolják, hogy elég azokat megszólítanunk, akik egyébként is rájuk szavaznak, a többiek pedig nem léteznek.
Ez nem létezik. Ez nem létezhet!
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat








