A „látványpolitika”

Bár a közvéleménykutatások alapján jó eséllyel indulhatna, Iveta Radičová nemrég mégis azt nyilatkozta, hogy nincs szándékában indulni a következő elnökválasztáson. Döntését azzal indokolta, hogy Szlovákiában a politikai élet szereplőibe mindenki beletörölheti a lábát – néha jogosan, ám gyakran jogtalanul is.

 

Ismerve az ő személyiségét, és tudván, hogy politikai munkáját nem önző célokkal, hanem az emberek számára konkrét jobbító szándékkal kezdte el, komolyan kell vennünk szavait és indokait. Végigtekintve eseményeken, személyeken, történéseken, tényleg azt tapasztalhatjuk, hogy az utóbbi időben a politikai színtéren több sikert lehet elérni jó marketinggel, mint valódi értékek közvetítésével.

Persze jóhiszeműen feltételezhetjük, hogy a politikai színtér szereplői mindannyian jó szándékkal kezdik tevékenységüket. Ám gyakran megtörténhet, hogy a segítő szándékú, jobbító változtatások érdekében végzett igényes, hosszadalmas munka nehézségei elkedvetlenítik őket, kezdeti lendületük elveszik. Belefáradnak a megegyezések keresésében, a kompromisszumok felvállalásában. Elképzelhetőnek tartom, hogy ezek után néhányan inkább a jobban prezentálható, ám kevesebb valódi értéket tartalmazó áltevékenységekre és áleredményekre helyezik a hangsúlyt. Ezeknél az embereknél a „látványpolitika” folyamatosan átveszi a valódi munka és a valódi eredmények helyét. Megállapítható, hogy Radičová szemében kialakult kép valós, és ezért elsősorban maguk a politikusok a felelősek, akik lehetővé tették, hogy az értékek szerepét folyamatosan a marketing vegye át. Már tapasztalhattuk ezt jó néhány választás alkalmával is, amikor a politikusok közül sokan nem vállalták fel az őszinte szembenézést a választókkal, nem mondták ki a kemény és nehéz változtatások szükségességét – maradt helyette az olcsó populizmus és a nagyotmondás.

Ennek az egészségtelen jelenségnek a támogatói azok az újságírók is, akik a szenzációhajhászás miatt néha bértolnokként, néha saját előrehaladásukra szolgálnak ki bizonyos érdekeket – akár hazugságok árán is. Természetesen (és szerencsére) a többségük nem ilyen, ám ez a néhány is jelentős kárt tud okozni a munkájukat becsülettel csináló politikusoknak. A jelenséget megtapasztaljuk a legtöbb sajtóorgánum olvasásakor, amikor azt látjuk, hogy a jó hír az már nem hír. A sajtóba bekerülni nem a munkával lehet, hanem művi botrányokkal, esetleg mások besározásával. És ebben a közegben már a „ki mit tud eladni” elv érvényesül – amikor a becsülettel elvégzett munka eredményeit elnyomja és kiszorítja a bulvár-szerű populizmus.

Akik a fentebb leírtakról a legkevesebbet tehetik – a választópolgárok. Ám ennek ellenére a jelenség őket is érinti, hiszen véleményüket egyes pártokról, politikusokról gyakran a médiákban megjelenő hírek alapján alakítják ki. Nyilvánvaló, hogy mindannyian egy szebb jövőt, egyre jobb életkörülményeket szeretnének – ám az oda vezető utat maguknak kell megtalálniuk. És ehhez már elengedhetetlen olvasni a sorok között is, hogy meg tudják különböztetni a valódi értékeket a bóvlitól. Meg kell(ene) tanulni elutasítani a populizmust, hogy a politikai színtér szereplői ne tudjanak valódi munka és eredmények nélkül szimpatizánsokat szerezni. Csak így lehetne elérni, hogy a félrevezető, rendszeresen csúsztatásokkal manipuláló politikusok kiszoruljanak a politikai paletta perifériájára, és helyettük olyanok kapjanak teret, akik őszintén és tevékenyen végzik feladataikat. És akkor talán megérjük azt is, hogy Iveta Radičová egyszer mégiscsak elindul az elnökválasztáson.

  hozzászólás