Nem csak gazdasági válság

Nehéz időket élünk, a hosszú ideje tartó gazdasági válság miatt egyre többen panaszkodnak a nehezebb megélhetési körülmények miatt. A médiákon keresztül hónapok óta figyelemmel követhetjük a kapcsolódó eseményeket, s ennyi idő alatt szakértői lettünk a görög válságnak, és persze még ezen kívül is sok minden másnak.

Amint a hírekből értesülünk a tőlünk távoli események által kiváltott gazdasági-politikai döntések következményeiről, sokan akár azt is hihetnénk: csak ártatlan és vétlen elszenvedői vagyunk egy tőlünk független, rossz világ történéseinek. Sajnos, ilyenkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a visszaélésekhez egy gazdasági rendszer hibáit és gyengeségeit kihasználva mindenhol az emberi gyarlóság, kapzsiság, összeférhetetlenség vezetett. Mert minden hibás cselekvés mögött egy-egy (vagy akár sok száz, ezer) ember akarata vagy éppen akaratgyengesége bújik meg. Ezt elismerve már nem is annyira távoliak tőlünk a válság kiváltó okai, az emberi indulatok fékezhetetlenségével, a korrekt politikai vagy gazdasági közeg elutasításával ugyanis saját régiónkban is bőségesen találkozhatunk.

Ezek a gondolatok jártak a fejemben akkor, amikor Komáromban a várost járva sok helyen azzal szembesültem, hogy valakik feliratokkal, gyalázkodással próbálják elértékteleníteni a Híd választási plakátjait. Sajnos nálunk is akadnak olyanok, akik emberi hibáikból kifolyóan nem bírják elviselni a másik fél létezését vagy meghallgatni annak véleményét, nézeteit. Hiszen számukra egy korrekt versengésnél sokkal egyszerűbb megoldás a kizárólagos igazság hirdetése, a vitára, párbeszédre inspiráló egyéb nézetek, gondolatok eltörlése. Szerintük csak egy igazság van: az ő igazságuk, és itt véget is ér hajlandóságuk a politikai spektrum színeinek befogadására. Fekete és fehér – véleményem szerint ennyire egyszerű az ő világuk.

De vajon ez az agresszív elutasítás, a kizárólagosság ilyen durva hirdetése vajon nem éppen azon emberi hibák közé tartozik-e, melyek általános erkölcsi és politikai-gazdasági válsághoz vezetnek? Gondoljunk bele, milyen következményei lehetnek annak, ha a mások eltiprása, a más nézetek tiltása, a különbözőség gyűlölete tömeges támogatást kap valahol. A kisebbségi sorsban élő nemzetek történelmük során Európa-szerte már többször találkozhattak ilyen helyzettel. Pedig itt a gond nem is kifejezetten kisebbségi, hanem általános társadalmi probléma: az egyenlő jogok biztosítása, az egyforma feltételek és lehetőségek kialakítása mindenki számára. Ez forog kockán akkor is, amikor a sötétség leple alatt, névtelen „szinténaktivisták“ járják a várost, és „hirdetik“ véleményüket a maguk módján. Nem csoda, hogy nem tudok azonosulni velük, számomra mindig is az egyenes beszéd, az érvek és a tettek ereje lesz az, ami a politikai vagy egyéb megmérettetés lényegét képezi. Legyen parlamenti, vagy egyéb köztisztséggel kapcsolatos munka, bízom benne, hogy a lakosság számára az eredmények mindig többet jelentenek, mint a szellemjárók festékszórói.

 

  hozzászólás