A kormányfő eszméleténél van, de továbbra is nagyon súlyos az állapota, ezt pedig a kórház igazgatónője is megerősítette.
A megoldást a befogására egy kuka jelentette.
„Ha úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek, akkor veszíteni fogunk”.
A 20-szoros válogatott védekező középpályás távozása ellenére továbbra is opcióval rendelkeznek a játékjogának megszerzésére.
Az ellenőrzés során három csomagnyi barna poranyagot találtak nála.
Rossi arról beszélt, hogy a magyarok többsége imádja a futballt, a válogatottat pedig különösen.
Amint azt a helyzet lehetővé teszi, további információkat osztanak meg a kormányfő állapotáról.
Röviddel azt követően, hogy kórházba szállították, az interneten megjelent egy fotó az orvosi jelentéséről.
A pletykák szerint Ben Affleck már elköltözött a közös házukból.
Munkalehetőséget teremt a régióban.
A kampány megszakítására vagy jelentős visszafogására szólították fel a pártokat a közelgő EP-választás előtt.
Késsel és fémrúddal volt felfegyverkezve.