Jött, látott és győzött a pozsonyi Duna utcai gimisek kisfilmje

camera

2

Jött, látott és győzött a pozsonyi Duna utcai gimisek kisfilmje

Az iskola felvételei 

Megosztás

Az opavai Sziléziai Egyetem nyelvi központjának utolsó pillanatban érkezett felhívása, a „Drama-und Videowettbewerb” csehországi és szlovákiai középiskolásoknak szólt. Három megadott szövegkönyvből választva a háromtagú csapatoknak (egy kamera, két színész) egy kisfilm, videó elkészítése volt a feladat - németül. A bírálóbizottság a vizualitást, a kreativitást, a vágási és műszaki megoldásokat értékelte a nyelvi készség mellett. A versenyen részt vettek a pozsonyi Duna utcai gimnázium tanulói is, akik hatalmas sikert arattak.

„Opava szinte elérhetetlen Pozsonyból. Nem is jutottunk el a díjátadóra. Vártuk hát a postát meg a jószerencsét, míg ki nem derült, hogy a legjobb szlovákiai csapatoknak – a keleti végektől Varannón át Besztercebányán keresztül Pozsonyig – méltó helyszínt biztosítva, stílusosan, a Goethe Intézetben kerekítettek egy, külön a számukra szervezett, rendhagyó díjkiosztó ünnepséget május 30-án. S hogy miért rendhagyó? Ezért a mozzanatért aktívan meg kellett dolgozniuk a csapatoknak. Egy óra játék, csoportmunka, irányított ismerkedés előzte meg a díjátadót. Minden díj átvételét követte a vetítés, felolvasták a bírálóbizottság értékelését, esetleges meglátásait, kifogásait. Jó és tanulságos volt látni a többiek megoldásait. Már nagyon a végén jártunk, majdnem minden díj elfogyott, a csalódottság egyre erőteljesebben villant meg a kényszeredett mosolyaink mögött. Mígnem a legutolsó felvonásban kiderült: a hab a tortán mi vagyunk” – mesélte Fónod Marianna tanárnő.

Baráth Bence, Bús Zoltán, Vanda Maxim I. osztályos gimnazistáink vitték el a pálmát, maximum pontszámmal az első helyen végeztek. Čerňanská Tímea, Šillo Dominik, Ruggiero Cheyenne a III. évfolyamból pedig döntősök lettek. A fiúk a robotikában is jeleskednek. Ezt a tudásukat kihasználva lett egyedi a munkájuk. A harmadikosok pedig az előadóművészetekben, digitális kreativitás terén érdekeltek.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program