A rendőrség vádemelést javasol Gyimesi György ellen egy gyanús közbeszerzés miatt

camera

2

A rendőrség vádemelést javasol Gyimesi György ellen egy gyanús közbeszerzés miatt

Gyimesi György (Fotó: Cséfalvay Á. András) 

Megosztás

2024. március 19-én a Speciális Ügyészség ügyészei sajtótájékoztatón búcsúztak hivataluktól, miután a kormány úgy döntött, hogy megszünteti munkahelyüket. Az eseményen Ondrej Repa ügyész bejelentette, hogy eljárást indítanak Gyimesi György, a Magyar Szövetség korábbi politikusa, Rastislav Trnka kassai megyefőnök, valamint a Kassa megyét képviselő Iveta Rajtáková ügyvéd ellen. „Egy túlárazott jogi szolgáltatással kapcsolatban merült fel a gyanú” – mondta Repa. A rendőrség néhány nappal ezelőtt befejezte a nyomozást, és vádemelést javasol Gyimesi és Trnka ellen.

Erről elsőként a Sme.sk portál számolt be. „A nyomozó a nyomozást befejezettnek tekinti, és 2025. június 2-án az ügy nyomozati iratanyagát vádemelési javaslattal együtt benyújtotta az illetékes kerületi ügyészségnek” – nyilatkozta a portálnak Jarmila Janová, a Kassai Kerületi Ügyészség szóvivője.

A büntetőeljárás egy Kassa megyei pályázat miatt indult, amelyet 2018-ban Iveta Rajtáková nyert meg. Gyimesi akkor rövid ideig a megyei közbeszerzési osztályon dolgozott. A rendőrség korábban a Denník N-nek úgy nyilatkozott, hogy mindhármuk esetében bűnrészesség formájában elkövetett bűncselekményről van szó. Trnka és Gyimesi a pályázat kiírójaként, illetve szervezőjeként lehetett érintett, Rajtáková pedig a feltételezett kár okozójaként.

camera

2

A rendőrség vádemelést javasol Gyimesi György ellen egy gyanús közbeszerzés miatt

Iveta Rajtáková és Rastislav Trnka (Fotó: TASR) 

Tavaly mindhárman panaszt nyújtottak be a gyanúsításról szóló határozat ellen, ám sikerrel csak Rajtáková járt: panaszának az ügyész helyt adott, a határozatot pedig jogellenesnek minősítve hatályon kívül helyezte.

A Denník N korábban részletesen beszámolt az ügyről: eszerint a vitatott pályázatra 2018 májusában került sor. Kassa megye Rajtákovától 30 ezer euró értékben rendelt jogi szolgáltatást. A versenyben két másik pályázó is részt vett – a gyanú szerint Rajtákovának meg kellett állapodnia velük, hogy nála magasabb ajánlatot tegyenek, így biztosítva számára a győzelmet.

Gyimesi csupán néhány hétig dolgozott Kassa megye alkalmazásában – 2018 júniusában távozott, még a három hónapos próbaidő lejárta előtt.

„Tiszta a lelkiismeretem, hiszek benne, hogy az ártatlanságom be fog bizonyosodni, mert az valódi” – nyilatkozta korábban a sajtónak Gyimesi. A Magyar Szövetség korábbi politikusa mellett Rastislav Trnka megyefőnök is tagadja a vádakat, aki ellen korábban már a Valentín elnevezésű rendőrségi ügyben is eljárást indítottak.

Az ügy további sorsa a Kassai Kerületi Ügyészség döntésétől függ – ők határozzák meg, benyújtják-e a vádiratot a bíróságra.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program