13

Fotók a gútai rendezvényről: Cséfalvay Á. András
Idén ötödik alkalommal szervezte meg a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) Szlovákiában a „Gyereket a magasba!” elnevezésű közösségi programot
A program szlovákiai meghonosítója Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója volt. A program jóhíre azonban fokozatosan szétterjedt, idén pedig minden eddiginél nagyszabásúbb lett a rendezvény, immár 13 településen várták a családokat május 31-én. A szimbolikus mozdulat minden helyszínen ugyanaz volt: 11 órakor a szülők egyszerre emelték magasba gyermekeiket – egy megható és felejthetetlen pillanatban kifejezve a szeretetet és a jövőbe vetett hitet.
A program helyszínei a következők voltak: Csicsó, Dunaszerdahely, Gúta, Hetény, Izsa, Komárom, Komáromszentpéter, Lakszakállas, Megyercs, Nagykeszi, Nemesócsa, Perbete és Rimaszombat.
A rendezvény célja a SZAKC szerint, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekvállalás és a család fontosságára, és közös élmények révén erősítse a családok közösségi összetartozását.
Este közölték, hogy a szlovákiai helyszíneken összesen 627 gyermeket emeltek a magasba.