Szlovákia és Magyarország ugyanazt csinálja, pedig nem kellene az orosz energiahordozók hátsó bejárataként működniük

A magyarországi Political Capital kutatóintézet által népszerűsített tanulmány főbb megállapításai között szerepel, hogy Magyarország és Szlovákia vonakodik leválni az orosz nyersolajról, hiába volt ez az Oroszországot sújtó uniós szankció alóli átmeneti mentesség feltétele. Magyarország az ukrajnai orosz invázió előtti 61%-ról 2024-re 86%-ra növelte az orosz nyersolajnak való kitettségét. Szlovákiában bár ellentétes volt a tendencia, a tavalyi év végére lényegében ugyanezt az arányt produkálta. Pedig “Az utolsó mérföld: Közép-Európa leválása az orosz olajról és gázról” című dokumentum szerzői szerint az orosz kőolajról való fokozatos elszakadás Magyarország és Szlovákia számára megvalósítható volna, mivel a Horvátország felől érkező, nem orosz nyersolajat szállító Adria-vezeték képes kielégíteni a két ország szükségleteit. Ami az orosz gázt illeti, a két ország kitettsége még erősödött is az ukrajnai orosz invázió óta. Magyarország és Szlovákia együttes függősége az orosz vezetékes gázellátástól 2021-ben 57%-on állt, ez emelkedett 2024-re 70%-ra.

Az Európai Unió a 2022-ben elfogadott hatodik szankciócsomag részeként Magyarország, Szlovákia és Csehország számára mentességet biztosított az orosz nyersolaj behozatalának tilalma alól. Ez a mentesség lehetővé tette, hogy a három, tengerparttal nem rendelkező ország a 2022 decemberében életbe lépett, az orosz tengeri olajra vonatkozó általános uniós embargó ellenére továbbra is fogadhassanak orosz vezetékes nyersolajat. Az Unió elvárása az volt, hogy közben ezek az országok csökkentsék az Oroszországtól való függőségüket. Míg Csehország meg is kezdte leválását az orosz kőolajról, – sőt, a múlt hónapban teljesen függetlenné vált, miután befejeződött a nyugatról érkező Transalpine kőolajvezeték kapacitásbővítése – Magyarország és Szlovákia nem tett ilyen lépéseket. Épp ellenkezőleg, a mentességüket vétófenyegetésekre használták, ragaszkodva az orosz energia tranzitjának fenntartásához. Magyarország és Szlovákia magatartása rendre gyengítette az Ukrajnával kapcsolatos közös uniós álláspontok kialakítását, és az Oroszországgal szembeni szankciók egységét.

Magyarország és Szlovákia gyenge lábon álló indoklással igyekezett fenntartani az orosz olajimportot, pedig valójában sem technikai, sem gazdasági okok nem indokolják, hogy továbbra is kivételes bánásmódban részesüljenek – áll a dolgozatban, amelyik megjegyzi, az EU az orosz gáztól való függőség csökkentését is hiába szorgalmazza, mivel a két szomszédos ország növelte is a Török Áramlaton keresztüli importját, erősítve ezzel függőségét az orosz vezetékes gázellátástól. A tanulmány arra emlékeztet, hogy  Magyarországra és Szlovákiába két nyersolajvezetéken keresztül érkezik az olaj: Ukrajna felől a Barátság-, illetve Horvátország felől az Adria-vezetéken. Utóbbit a horvát állami tulajdonú JANAF vállalat üzemelteti, és innen érkezik a nem orosz eredetű, adriai-partvidéki nyersolaj. Magyarország és Szlovákia következetesen ellenzi az orosz nyersolaj uniós szintű szankcionálását, pedig az Adria-vezetéken érkező nem orosz eredetű kőolaj ki tudná azt váltani. A magyar kormány azzal érvelt, hogy a JANAF nem végezte el a szükséges kapacitásfejlesztéseket, a horvát fél azonban cáfolt, és határozottan állítja, hogy az Adria-vezeték alkalmas volna az orosz olaj kiváltására. 2023-ban a MOL részt vett a JANAF-fal közös műszaki teszten, amely megerősítette, hogy a vezeték képes kielégíteni Magyarország és Szlovákia olajigényét. A magyar kormány kritizálta még a JANAF állítólagosan magas tranzitdíjait, és kétségbe vonta Horvátország mint energiapartner megbízhatóságát is. Bár a pontos adatok nem nyilvánosak, az igen, hogy mind a Barátság-, mind az Adria-csővezeték hasonló kalkuláció szerint alakítja ki díjait, a szállítási mennyiség és a távolság alapján. Az is tény, hogy az Adria-vezeték rövidebb és biztonságosabb is, hiszen a Barátság-vezeték háborús övezeten keresztül fut. Figyelembe véve ezt az ellátásbiztonsági kockázatot, a Horvátországból történő kőolajimport gazdaságilag is versenyképes – így az esszé szerzői.

Ami a földgázt illeti, több mint három évvel Oroszország ukrajnai inváziója után az EU a 2021-es 40%-ról 2024-re 11%-ra csökkentette az Oroszországból származó vezetékes gázimportját. Ez részben annak is az eredménye, hogy Oroszország elzárta a gázszállítást azoktól a vevőktől, akik nem voltak hajlandók rubelben fizetni. Az Ukrajna és Oroszország közötti tranzitmegállapodás pedig 2024 végén lejárt, amit Kijev nem hosszabbított meg, és amivel kapcsolatban a szlovák miniszterelnök azt találta nyilatkozni, hogy az ukránok tulajdonképpen az Unió versenyképességét ássák alá.

Az EU csökkentett orosz gázimportja alól az egyik figyelemre méltó kivétel a Török Áramlaton keresztül érkező gáz. A 2021-es indulása óta egekbe szökött az orosz gáz tranzitja az EU-ba, 22 milliárd eurós bevételt generálva a Kremlnek, miközben Görögország, a Nyugat-Balkán, Románia, Moldova, Magyarország és Szlovákia számára is szállított gázt. A Török Áramlat aláássa az európai energiadiverzifikációs törekvéseket azzal, hogy elárasztja a piacot a kedvezményes árú gázzal. Becslések szerint 2024-ben az orosz vezetékes gázt a Török Áramlaton keresztül 12-15%-kal alacsonyabb áron értékesítették Európában az alternatív lehetőségekhez képest. Magyarország és Szlovákia a Török Áramlaton keresztül érkező orosz gáz két fő haszonélvezője. A két ország összesített orosz gázimportja 2024-ben mindössze 5,5%-kal csökkent, míg az EU 81%-kal mérsékelte az importot az invázió előtti szinthez képest. Ugyanebben az időszakban Magyarország és Szlovákia teljes gázfogyasztása 23%-kal csökkent, a két ország Oroszországtól való függősége ezért nőtt a 2021-es 57%-ról 70%-ra. Mivel az alternatív gázellátási útvonalak és az infrastruktúra már kellőképp mérsékli az ellátásbiztonsággal kapcsolatos potenciális kockázatokat, nincs ok kivételek fenntartására. Görögország, Bulgária, Románia, Szerbia és Magyarország számos stratégiai összekötővezeték-építést és LNG-projektet fejezett be, amelyek a legtöbb határponton lehetővé teszik a fordított áramlású gázszállítást. Az írás hangsúlyozza, hogy Magyarország is képes volna a leválásra, importálhatna több gázt Németországból, Svájcból, Olaszországból vagy Norvégiából, ahogy a horvátországi Krk terminálon vagy akár Ausztrián keresztül hozhatna be LNG-t.

A tanulmány szakpolitikai ajánlásokat is megfogalmaz annak érdekében, hogy Közép-Európa ne az orosz energiahordozók hátsó bejárataként működjön. A szerzők meggyőződése, hogy az EU-nak ki kell vezetnie a kivételeket, és meg kell valósítani, hogy az orosz olaj- és gázimport teljesen leálljon az EU-ban, így Magyarországon és Szlovákiában is. Szerintük az Európai Bizottságnak új ütemtervet kell elfogadnia az orosz gázimport fokozatos megszüntetésére (beleértve a Török Áramlaton keresztül történő szállítást is), az összehangolt LNG-importra és a Közép- és Délkelet-Európát átszelő, kétirányú áramlású rendszerösszekötő kapacitások kihasználására. Magyarországnak és Szlovákiának maximalizálnia kell az Adria-vezeték kihasználását. A műszaki tesztek már igazolták, hogy a vezeték kapacitása meghaladja a két ország együttes szükségletét, tehát képes teljes mértékben kiváltani az orosz kőolajat. Az EU-val együttműködve Magyarországnak és Horvátországnak független auditot kell kérnie a JANAF tranzitdíjainak tekintetében,hogy eloszlassa a versenyképtelenségre vonatkozó feltételezéseket és megalapozná a JANAF-fal fennálló fizetési viták rendezését is.

Hogy van élet az orosz energiabehozatalon túl, azt Litvánia példája is mutatja. A balti ország energiaügyi miniszterhelyettese a Portfolio-nak adott interjúban arról beszélt, hogy az energiaárak Litvániában az orosz importtól való teljes függetlenedés után érezhetően csökkentek, a zöld átállás nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági szempontból is megtérülő stratégia, az orosz energiafüggőség pedig politikai értelemben is súlyos következményekkel járhat. A balti politikus szerint nincs jobb befektetés egy ország számára, mintha egyetlen beszállítójától sem függ az energiaellátásban. Vilnius tíz évvel ezelőtt még teljes mértékben orosz energiától függött, de 2022-re a gázimportjukat nullára csökkentették, és idén már egyáltalán nem importálnak orosz energiahordozókat.

A DenníkN lap szerint Robert Fico továbbra is támogatja az orosz gáz behozatalát, miközben az Európai Unió országai fokozatosan megszüntetik annak importját. Ennek ellenére az elmúlt év végéhez képest csak mérsékelten sikerült csökkenteni a gázbehozatalt – részben azért, mert a kőolajjal ellentétben a gázra még nem vetettek ki szankciókat. Ez azonban hamarosan megváltozhat, mivel az Európai Bizottság a REPowerEU nevezetű stratégiájában azt javasolja, hogy 2027-ig teljesen szüntessék meg az orosz energiahordozók behozatalát, és júniusban konkrét tervet mutat be ennek elérésére. 

Az oroszok 2022-es ukrajnai inváziója előtt Oroszország volt az EU legnagyobb vezetékes gázszállítója, közel 50%-os részesedéssel. 2025 első negyedévében azonban ezt a szerepet Algéria vette át 30%-kal, Norvégia 26%-kal a második, míg Oroszország 17%-kal a harmadik helyre esett vissza, amit Azerbajdzsán 13%-kal közelít meg. 

A szlovák lap rámutatott, hogy a gázzal ellentétben az EU gyorsabban függetlenedett az orosz kőolajtól és kőolajtermékektől, aminek a részesedése a teljes importból 2%-ra csökkent. Jelenleg a legnagyobb beszállítók az USA (14%), Norvégia (12%) és Kazahsztán (10%). Ugyanakkor a kőolaj továbbra is áramlik az EU-ba a Barátság kőolajvezetéken keresztül – főként a pozsonyi Slovnaft finomító és annak magyar anyavállalata, a MOL számára biztosított mentességnek köszönhetően. A Slovnaft szükségleteinek mintegy egyharmadát már nem orosz olajból fedezi. 

A szankciók és az energiaárak csökkenése miatt az európai országok ma már csak töredékét fizetik Oroszországnak a háború előtti időszakhoz képest. 2022 második negyedévében az EU közel 43 milliárd eurót utalt az orosz fosszilis energiahordozókért, míg 2025 első negyedévében ez az összeg alig 6 milliárd euró volt – vagyis körülbelül hétszer kevesebb. Az invázió nemcsak az energiakereskedelmet, hanem az általános kereskedelmi kapcsolatokat is súlyosan érintette: az uniós export Oroszországba 58%-kal, míg az import onnan 86%-kal csökkent az invázió előtti időszakhoz képest.