A tánc felszabadít – Rózsa Melani a mozdulatok erejéről és a határok nélküli szabadságról (FOTÓK)

Április 29-én ünnepeljük a tánc világnapját, amely emlékeztet minket arra, hogy a tánc minden kultúrában jelen van, és közös nyelvként kapcsol össze embereket szerte a világon. Melani szerint a tánc nemcsak mozgás, hanem érzelem, felszabadulás, önkifejezés, kortól, nemtől és társadalmi szerepektől függetlenül. Az interjúban szó esik arról, miért fontos, hogy a tánc mindenkié lehessen, függetlenül attól, ki vezeti, ki követi, vagy épp milyen nemű partnerek állnak egymással szemben. Melani hisz abban, hogy a táncban nincsenek előítéletek, csak mozdulatok, érzelmek és szabadság. Mesél arról is, milyen hatással van a tánc a gyerekekre, felnőttekre, és hogyan lehet bátrabban, felszabadultabban megélni a mozgás örömét.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a tánccal? Mi volt az első emlékezetes élményed?

Ovis voltam, amikor a faluban tánciskola nyílt, el akartam menni, de sajnos csak iskolásoknak nyitottak csoportot. Következő év szeptemberében hallgattam a hirdetést az utcán, ekkor már elsős voltam és végre az a jó hír fogadott, hogy beiratkozhattam én is. Futottam anyukámhoz, nagy örömmel, nagyjából azóta táncolok. Az első fellépésem volt a legelső élményem, ami már nagyon sok éve volt. De emlékszem, hogy nem értettem, miért én állok elöl középen és anyukám biztatott, hogy azért, mert ügyes vagyok 🙂 Mindig a szüleim voltak a legnagyobb rajongóim és végig támogattak és támogatnak azóta is az utamon. 

Mit ad szerinted a tánc az embereknek?

Szabadságot, nyugalmat, izgalmat, szeretetet, szenvedélyt, ki mit keres éppen. Pont ez benne a legjobb, hogy mindenki megtalálja azt, ami hiányzik. Ha kell, akkor a szomorúságot tudjuk kiadni, van, amikor a boldogságot táncoljuk ki magunkból, de magányunkban is támaszt nyújthat nekünk.

Milyen korosztályokat tanítasz, és miben más a gyerekekkel vagy felnőttekkel való munka?

Jelenleg a 4 évesektől a felnőttekig van szerencsém tanítani. Teljesen más az összes korosztály, mivel a kicsikék, akik ovis vagy kisiskolás korúak, nekik inkább a szórakozásról szól, a tinédzsereknek már a hobbi, elköteleződés, attól is függ, hogy ki mennyire kitartó és elkötelezett, míg a felnőttek leginkább valamilyen célból keresnek meg, valami tervvel állnak elém.

Milyen jellegű felkérésekkel keresnek meg leggyakrabban? 

Leggyakrabban a szülők azzal az okkal keresnek, hogy a gyerek imád táncolni és szeretnék, ha olyan sportot űzne, amit szeret. Vannak esküvő előtt álló párok, akik azért keresnek meg, hogy segítsek betanítani egy vagy két koreográfiát a nagy napra. A legnépszerűbb stílusokra mindig van igény.

Mit tapasztalsz a tanítványaidon: milyen hatással van rájuk a tánc? Látsz változást a hozzáállásukban, önbizalmukban vagy akár a hétköznapi hangulatukban?

Teljes mértékben! Elég csak rájuk nézni óra elején és végén, szinte mindig látványos a 180 fokos változás. Sokszor kimerülten, fáradtan, álmosan jönnek órára, de óra végére teljesen megváltozik a hangulatuk, jobb kedvük lesz, mosolygósan mennek haza. Ami az önbizalmat illeti, voltam már tanúja nagyon sok olyan esetnek, amikor a tánc által sokkal könnyebben tudtak barátkozni, nyitni mások felé. Mindenképpen nagy változás a személyiségfejlődésben, amikor megtanulja valaki kifejezni önmagát gátlások nélkül és egy olyan közegbe kerül, ahol nem ítélkezik senki felette és mindenki olyannak fogadja el, amilyen.

Mit gondolsz arról, hogy a társadalom sokszor a táncot lányos hobbinak tartja? Hogyan hat ez például a fiú tanítványokra?

Sajnos ez igaz, ebből adódóan alig vannak fiúk, akik kipróbálnák ezt a fajta kifejezési formát. Pedig szerintem mindig is sokkal vonzóbb volt egy olyan férfi, aki érzi a ritmust és tud táncolni. 

Szerinted van annak jelentősége, hogy ki vezet és ki követ egy táncban? Változhat ez a szerep akár egy páron belül is?

Természetesen van. Amennyiben nem “tartjuk be a ki vezet kit” szabályt, sajnos nem jön létre az összhang. Nagyon sok esetben találkozom azzal a kifejezéssel, hogy “mi nem tudunk együtt táncolni”, ennek 99%-ban ez az oka. 🙂 Én eléggé hagyománytisztelő vagyok ezzel kapcsolatban. Általában a párok női fele átveszi az irányítást a mindennapokban, így aztán ennek kivetülése, hogy a táncban is ő szeretne vezetni. Amint ezt az akadályt leküzdöttük, azonnal szépen ráéreznek a közös táncolásra.

A tánc hagyományosan férfi-női párokra épült, de ma már egyre többen táncolnak azonos nemű partnerrel is, te hogyan látod ezt a változást? 

Szerintem a lényege nem abban rejlik, hogy ki kivel táncol, a mozdulatok, a kifejezés az, ami igazán számít. Teljesen mindegy, hogy ki kivel táncolja. Ízlések és pofonok – van, akinek tetszik, van, akinek nem. Nekem inkább a szakmai része a fontos mindig. Még nem volt szerencsém ilyen igénnyel találkozni, de egyáltalán nincs ellenemre. Én azt vallom, ha valami ízléses és igényes, akkor bármi jól tud elsülni. Nagyon jól tud kinézni egy olyan koreográfia is, amit egyneműek táncolnak és tud hatalmas melléfogás lenni az is, amit különbözőek.

A tánc egyik szépsége, hogy mindenki megtalálhatja benne a saját stílusát, hogyan lehet szerinted a táncot úgy tanítani, hogy az mindenki számára felszabadító legyen, nemtől vagy szerepektől függetlenül?

Az első és legfontosabb, hogy megtaláljuk a saját stílusunkat, hogy a jó helyen keresgéljünk és akkor nemcsak felszabadító lesz, de akár szerelem is. Ha valaki tudja, hogy neki a néptánc a kedvére való, akkor ne kezdjen country-t táncolni, mert az könnyen az ellenkező hatást válthatja ki. Úgyhogy először is találjuk meg a leginkább tetszetős táncstílust és utána jöhet a többi lépés.

Szerinted hogyan lehetne egy befogadóbb, sztereotípiáktól mentes tánckultúrát építeni?

Ha a gyerekeinknek megtanítjuk, hogy semmi baj nincs azzal, ha valaki azt csinálja, amit szeret, sőt dicséretes, akkor szerintem egy toleránsabb nemzedéket tudunk építeni és ők sem fognak félni kifejezni önmagukat.

Miért fontos szerinted, hogy mindenki bátran megélhesse a mozgás örömét, kortól, nemtől függetlenül?

Mert felszabadító, boldogságot okoz a léleknek és ennél fontosabb kevés dolog van. Nem baj, ha valaki úgy érzi, nem tud táncolni, de attól még nem biztos, hogy igaza is van.